2012. március 25., vasárnap

Tízéves a Királyhágómelléki Presbiteri Szövetség



Megalakulásának tízéves évfordulóját ünnepelte a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetsége (KREPSZ) március 24-én, Nagyváradon. Házigazdai minőségében Sándor Lajos várad-újvárosi lelkipásztor köszöntette a közgyűlés résztvevőit és köszönte meg az igehirdető szolgálatát. Felszólalt Márton Jenő jegyző, Venter Miklós KREKPSZ főtitkára, valamint László Kálmán, a KREKPSZ elnöke. A közgyűlésen Tóth Zsigmond sajtóreferens bemutatta a jubileum alkalmából készített tartalmas kiadványt.

A jubileumi közgyűlésen igei beszédet Tőkés László, az egyházkerület előző püspöke, a Szövetség egyik alapítója mondott. A rendhagyó igehirdetés központi gondolata szerint ahhoz, hogy felszabaduljunk a „szolgaság igájából” öltsük magunkra „Krisztus igáját”, amely hit, szeretet és hűség által könnyűvé válik. „Nem csak az igát, hanem olykor a keresztet is fel kell venni. Ha Krisztus keresztjét vállaljuk, akkor egymás terhét is hordozzuk” – fogalmazott Tőkés László. Hozzáfűzte: egy olyan világban, amikor az emberek le akarják tenni terheiket, a presbiterek megérzik az Ige üzenetét és szolgálatra hivatott lélekkel hordozzák az igát.
Az előző püspök arra bíztatta a jelen lévő presbitereket, hogy a jubileumi közgyűlés alkalmából tartsanak önvizsgálatot, mérlegeljék mindazt, amit tíz év alatt sikerült megvalósítani, és azt is amit nem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése