2012. február 26., vasárnap

Isten éltesse, Ilonka néni!



“Ne vess el engem az én vénségemnek idején, mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem!" (Zsolt 71,9)

A Nagybánya-Óvárosi egyházközség diakónia csoportja nagy izgalommal készült a nem mindennapi eseményre február 22-én. Ezen a napon köszöntöttük egyházközségünk legidősebb tagját: Bredán Ilona nénit, aki 1912-ben e napon látta meg a napvilágot a Zsil völgyében.
Születésének 100. évfordulóján, Bakné Major Enikő lelkipásztorunkkal együtt a csoport néhány tagja meglátogatta Ilonka nénit, aki leányával és vejével él együtt. Nagy öröm volt számomra, hogy felismert és tudta, hogy már jártam nála.
A virágcsokor és a születésnapi ajándék átadása után elbeszélgettünk a családdal, az ünnepelttel, aki korát meghazudtolva vett részt a társalgásban. Megtudtuk, hogy fiatalkorában köztisztviselőként dolgozott a városházán, nagyon szeretett sétálni, kirándulni. Imádta a virágokat amiket, szerinte nem szabad leszedni, csak nézni és beszívni azok illatát. Nagy figyelemmel követte lelkipásztorunk lelki ajándékát, a Zsolt 71,6-9 verseit.
Nagy meglepetés volt számunkra, hogy az Ige olvasása után Ilonka néni elkérte a Bibliát és szemüveg nélkül, a nagyobb betűkkel írott szavakat folyékonyan el tudta olvasni.
Mónika, a leánya, féltő gonddal és szeretettel ápolja édesanyját, türelemmel válaszol a kérdéseire és teljesíti kívánságait. Látogatásunk végéhez közeledve lelkipászorunk könyörgő imában köszönetét és háláját fejezte ki Istennek, hogy ilyen szép kort érhetett meg Ilonka néni kedves családja körében. A diakónia csoport nevében kérjük a jó Istent, hogy még sokáig tartsa meg  körünkben és együtt ünnepelhessük a következő születésnapokat is. Isten éltesse, Ilonka néni!
Lakatos Nella presbiter, a diakónia csoport tagja

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése