Imádkozni annyi, mint beszélgetni a Jóistennel. Aki imádkozik, annak lélegzik a lelke, őt éltető „lelki oxigénhez” jut. Aki imádkozik, az dolgozik is, jó kedvvel, örömmel, Isten dicsőítéséért, szeretettel. Aki szüntelenül figyel Istenre, képes Krisztus Lelke által igazán szeretni anyaszentegyházat, felebarátot.
Angliából, protestáns körből indult el, több mint száz éve, a keresztyének Krisztusban lévő egységének, a Krisztusban vallott egy alap jegyében, az ökumenikus egyetemes imahét szokása, melyet a partiumi és erdélyi magyarság még a kommunista Ceausescu-korban is megtartott, hol teljesen, hol kevésbé titkoltan, az 1989-es temesvári forradalom után teljesen nyíltan és nyitottan tartjuk az utóbbi két évtizedben.
Az idei esztendő az érmihályfalvai református egyházközség számára ünnepi év, kettős évforduló kötődik hozzá (ehhez kapcsolódva a Presbitérium Emléklapot bocsátott ki).
1542-ben az Érmihályfalván élő keresztyén, csak magyar, lakosság az 1517-ben Isten által elrendelt és kiválasztott szolgái által elindított reformáció hatására az evangélium szerint reformált igaz hitet kezdték vallani. 1270-ből való Mihályfalva első magyar írásos feljegyzése, 1284-ben már a mai templom-dombon álló 7,3x14 m templomról írtak, ahol két pap szolgált. Noha tatár, török dúlta fel, égette le a templomot, mégis megmaradt Isten kegyelméből és kiválasztottan a keresztyén anyaszentegyház, megmaradt a templom-domb, ahol újra és újra építették, javították az Isten házát, az imádság hajlékát. Az Érmelléken mindig is nagy és központi gyülekezetnek számító magyar keresztyén anyaegyházközség 470 éve vallja magát az ősi templom-dombon az evangélium szerinti reformáció szükségességét, a szüntelen re-formálódást, visszaalakulást, változást és változtatást az Ige szellemében.
1892-ben fejezték be dédszüleink, ükszüleink, az akkor élő és szolgáló református hívő emberek, a csillagtornyos templom klasszicizáló stílusban való átépítését, általános renoválását. Hálásan emlékezünk mi, utódok, ma itt élők erre a hatalmas, maradandó szolgálatra, a közös munkára, fáradozásra, a 120 éve vállalt áldozatra. 120 éve áll ebben az alakjában „ünnepi ruhájában” kimagaslóan és messzeláthatóan református templomunk, jelenlegi külső és belső formáját 120 éve nyerte el (a torony a második világháború miatt veszítette el eredeti pompáját. A debreceni Nagytemplom toronysisak-formáját viselte, de eredeti jellege megfigyelhető, az összekötő ifjúsági karzat pedig Trianon után hét évvel készült el, 120 éve csak ez a rész hiányzott a belső bútorzatból). Ma már műemlék-jellegűnek nevezhető a református templom, Számadó Ernő érmelléki költő szerint „Mihályfalva öreg temploma”, mely alatt az ősi magyar nemzetszerető és nemzetharcos református Bernáth család kriptája van.
Január 29. és február 5. között a kettős évforduló jegyében szervezte meg a Presbitérium az imahetet. A reformátusság meghívta a helyi római katolikus, görög katolikus, ortodox gyülekezeteket (a baptisták nem éltek a meghívással), hogy együtt örüljenek velünk, együtt imádkozzunk, együtt dícsérjük Istent, Krisztusban változzunk még krisztusibbakká. A gyülekezetek lelkészei az Ige üzenetét hozták el templomunkba, az imaheti program kijelölt témakörei alapján, a Jubilate Deo szívből dícsérte kórusénekével az Urat. A Presbitérium hazahívta a Magyarországra áttelepült „gyermekeit” is, mindenik el is fogadta a meghívást, Hella Ferenc Nagykanizsáról, Dérer Zsolt Putnokról jött szolgálni. Sajnos a zord időjárás miatt nem volt köztünk Pelláné Ábrám Anikó (Püspökladány) és Uszkay Huba (Kadarkút), ők majd más időpontban fognak szolgálni. Rákosi Jenő, Székelyhídon szolgáló esperes, a nyitó-napon elhangzó igei vezérgondolatait bővebben és aktualizáltan fejtették ki estéről-estére a meghívott igehirdetők annak a 100-150 gyülekezeti tagnak, akik még a cudar idő ellenére is az Ige, a templom melegére és csendjére, a közös imádkozásra, éneklésre, szülőföldről elszármazó, de ide gyökerező szolgatársakkal való találkozásra vágytak. Jó volt Krisztusban együtt lenni.
Jó volt gyönyörködni gyermekeink, unokáink szívből jövő, lelkesedéssel előadott hitvallásaiban. Az énekek, az aranymondások, a népi köszöntők, a szavalatok, a furulya-hangok csak úgy csengtek-bongtak egy héten át „ünneplő templomunkban”, lelkünket formálta, melengette, szívünk mélyéig behatoló üzenetük. Az Aranykapu óvodásait, a Bernáth Iskola diákjait, a vallásórásokat hallva megtelt szívünk örömmel és büszkeséggel, feltört szülőből, nagyszülőből, nevelőből, gyülekezeti tagból a hála, Isten ma is munkálkodik és formálja szívünket, gyülekezetünket, életünket. A furulyások és a gyermek-kórus tiszta hangja, IKE-tagjaink érett és kitartó üzenet-közvetítése, konfirmandusaink éneklése, jelenléte az érték-nélküli, lelkileg kiüresedő, inkább rosszra változó világ csábításának viharában feledhetetlen élmény maradt. A Presbitérium köszöni a felkészítők munkáját. A szeretetvendégségek alkalmával a Presbitérium, a Pálfi Ágnes Gizella Nőszövetség jókedvű adakozói szolgáltak, ahogyan presbiteri szolgálat volt a két művelődési előadás megtartása is. Megtapasztalhattuk, hogy ahol sok imádkozó ember együtt van, ott a szolgálaton Isten áldása van. A Presbitérium számára ez a hét is lelki megerősödés volt, lelki erőgyűjtés az ünnepi év megszervezéséhez, az idei nagy építkezés lebonyolításához.
Imahetünkön Krisztus Urunk bíztatott minket, az Ige-munkásait arra, hogy Igéje és Szentlelke által újjáformál, átformál minket jobb tanítvánnyá, nem történelmi múlt és nem emberi elv a reformáció, hanem valóság, jelen, Isten elve. Isten, egyedül Igéje által, egyedül Krisztus által, egyedül a kegyelemből elnyert igaz hit által, át akar és át is formál valóságosan az Ő fiaivá, képviselőivé, melynek jutalmát végleg majd odaát és majd az utolsó napon nyerjük el. Az Evangélium, az Örömhír az, hogy Krisztus szeret még mindig bennünket, itt is, most is, és ez re-formál minket arra az életformára, mely nem én-érdekekre, nem emberi gyarló érdekekre, hanem a mennyei világ érdekeire, a köz-érdekeire, a hittestvér-érdekeire épül, célja a földi hazát Isten uralma alá vonni.
Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor
Angliából, protestáns körből indult el, több mint száz éve, a keresztyének Krisztusban lévő egységének, a Krisztusban vallott egy alap jegyében, az ökumenikus egyetemes imahét szokása, melyet a partiumi és erdélyi magyarság még a kommunista Ceausescu-korban is megtartott, hol teljesen, hol kevésbé titkoltan, az 1989-es temesvári forradalom után teljesen nyíltan és nyitottan tartjuk az utóbbi két évtizedben.
Az idei esztendő az érmihályfalvai református egyházközség számára ünnepi év, kettős évforduló kötődik hozzá (ehhez kapcsolódva a Presbitérium Emléklapot bocsátott ki).
1542-ben az Érmihályfalván élő keresztyén, csak magyar, lakosság az 1517-ben Isten által elrendelt és kiválasztott szolgái által elindított reformáció hatására az evangélium szerint reformált igaz hitet kezdték vallani. 1270-ből való Mihályfalva első magyar írásos feljegyzése, 1284-ben már a mai templom-dombon álló 7,3x14 m templomról írtak, ahol két pap szolgált. Noha tatár, török dúlta fel, égette le a templomot, mégis megmaradt Isten kegyelméből és kiválasztottan a keresztyén anyaszentegyház, megmaradt a templom-domb, ahol újra és újra építették, javították az Isten házát, az imádság hajlékát. Az Érmelléken mindig is nagy és központi gyülekezetnek számító magyar keresztyén anyaegyházközség 470 éve vallja magát az ősi templom-dombon az evangélium szerinti reformáció szükségességét, a szüntelen re-formálódást, visszaalakulást, változást és változtatást az Ige szellemében.
1892-ben fejezték be dédszüleink, ükszüleink, az akkor élő és szolgáló református hívő emberek, a csillagtornyos templom klasszicizáló stílusban való átépítését, általános renoválását. Hálásan emlékezünk mi, utódok, ma itt élők erre a hatalmas, maradandó szolgálatra, a közös munkára, fáradozásra, a 120 éve vállalt áldozatra. 120 éve áll ebben az alakjában „ünnepi ruhájában” kimagaslóan és messzeláthatóan református templomunk, jelenlegi külső és belső formáját 120 éve nyerte el (a torony a második világháború miatt veszítette el eredeti pompáját. A debreceni Nagytemplom toronysisak-formáját viselte, de eredeti jellege megfigyelhető, az összekötő ifjúsági karzat pedig Trianon után hét évvel készült el, 120 éve csak ez a rész hiányzott a belső bútorzatból). Ma már műemlék-jellegűnek nevezhető a református templom, Számadó Ernő érmelléki költő szerint „Mihályfalva öreg temploma”, mely alatt az ősi magyar nemzetszerető és nemzetharcos református Bernáth család kriptája van.
Január 29. és február 5. között a kettős évforduló jegyében szervezte meg a Presbitérium az imahetet. A reformátusság meghívta a helyi római katolikus, görög katolikus, ortodox gyülekezeteket (a baptisták nem éltek a meghívással), hogy együtt örüljenek velünk, együtt imádkozzunk, együtt dícsérjük Istent, Krisztusban változzunk még krisztusibbakká. A gyülekezetek lelkészei az Ige üzenetét hozták el templomunkba, az imaheti program kijelölt témakörei alapján, a Jubilate Deo szívből dícsérte kórusénekével az Urat. A Presbitérium hazahívta a Magyarországra áttelepült „gyermekeit” is, mindenik el is fogadta a meghívást, Hella Ferenc Nagykanizsáról, Dérer Zsolt Putnokról jött szolgálni. Sajnos a zord időjárás miatt nem volt köztünk Pelláné Ábrám Anikó (Püspökladány) és Uszkay Huba (Kadarkút), ők majd más időpontban fognak szolgálni. Rákosi Jenő, Székelyhídon szolgáló esperes, a nyitó-napon elhangzó igei vezérgondolatait bővebben és aktualizáltan fejtették ki estéről-estére a meghívott igehirdetők annak a 100-150 gyülekezeti tagnak, akik még a cudar idő ellenére is az Ige, a templom melegére és csendjére, a közös imádkozásra, éneklésre, szülőföldről elszármazó, de ide gyökerező szolgatársakkal való találkozásra vágytak. Jó volt Krisztusban együtt lenni.
Jó volt gyönyörködni gyermekeink, unokáink szívből jövő, lelkesedéssel előadott hitvallásaiban. Az énekek, az aranymondások, a népi köszöntők, a szavalatok, a furulya-hangok csak úgy csengtek-bongtak egy héten át „ünneplő templomunkban”, lelkünket formálta, melengette, szívünk mélyéig behatoló üzenetük. Az Aranykapu óvodásait, a Bernáth Iskola diákjait, a vallásórásokat hallva megtelt szívünk örömmel és büszkeséggel, feltört szülőből, nagyszülőből, nevelőből, gyülekezeti tagból a hála, Isten ma is munkálkodik és formálja szívünket, gyülekezetünket, életünket. A furulyások és a gyermek-kórus tiszta hangja, IKE-tagjaink érett és kitartó üzenet-közvetítése, konfirmandusaink éneklése, jelenléte az érték-nélküli, lelkileg kiüresedő, inkább rosszra változó világ csábításának viharában feledhetetlen élmény maradt. A Presbitérium köszöni a felkészítők munkáját. A szeretetvendégségek alkalmával a Presbitérium, a Pálfi Ágnes Gizella Nőszövetség jókedvű adakozói szolgáltak, ahogyan presbiteri szolgálat volt a két művelődési előadás megtartása is. Megtapasztalhattuk, hogy ahol sok imádkozó ember együtt van, ott a szolgálaton Isten áldása van. A Presbitérium számára ez a hét is lelki megerősödés volt, lelki erőgyűjtés az ünnepi év megszervezéséhez, az idei nagy építkezés lebonyolításához.
Imahetünkön Krisztus Urunk bíztatott minket, az Ige-munkásait arra, hogy Igéje és Szentlelke által újjáformál, átformál minket jobb tanítvánnyá, nem történelmi múlt és nem emberi elv a reformáció, hanem valóság, jelen, Isten elve. Isten, egyedül Igéje által, egyedül Krisztus által, egyedül a kegyelemből elnyert igaz hit által, át akar és át is formál valóságosan az Ő fiaivá, képviselőivé, melynek jutalmát végleg majd odaát és majd az utolsó napon nyerjük el. Az Evangélium, az Örömhír az, hogy Krisztus szeret még mindig bennünket, itt is, most is, és ez re-formál minket arra az életformára, mely nem én-érdekekre, nem emberi gyarló érdekekre, hanem a mennyei világ érdekeire, a köz-érdekeire, a hittestvér-érdekeire épül, célja a földi hazát Isten uralma alá vonni.
Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése