2012. január 18., szerda

Vezető politikusok köszönték meg Tőkés Lászlónak a parlament elnökségében kifejtett munkáját


2012. január 16-án, Strasbourgban, tartotta utolsó ülését az Európai Parlament Elnöksége. Jerzy Buzek elnök összegezte a büró két és fél éves tevékenységének eredményeit. A parlamenti mandátum félidejének lejártával leköszönő lengyel elnök az alelnökökkel való kiváló együttműködés sikerének nevezte az elmúlt időszakot. Az uniós törvényhozási folyamatban való állandó részvétel mellett – egyebek közt – az Európai Parlament új látogató-központjának, a Parlamentáriumnak a megnyitását, a képviselők és asszisztensek statútumának életbe ültetését, valamint egy, a polgárokhoz közelebb álló és átláthatóan működő Parlament megteremtését méltatta beszédében. Az alelnökök tevékenysége vonatkozásában az elnök külön is megköszönte Tőkés László alelnöknek a Lisszaboni Szerződés 17. szakaszának gyakorlati megvalósítása terén kifejtett munkáját. Az egyházak és vallási közösségek vezetőivel, valamint a szekuláris szervezetek vezetőivel folytatott hatékony párbeszédért köszönetet mondok kollégánknak, akinek munkáját igen nagyra értékelem – mondotta Jerzy Buzek.
Joseph Daul néppárti frakcióelnök levélben üdvözölte erdélyi képviselőnket, elismerését és köszönetét fejezve ki alelnöki tevékenységéért. A vallási párbeszéd intézményesítése ügyében elvégzett munkáját méltatva, megállapította: „Jelentése a toleráns, jóléti Európa egyik alapvető dokumentumának tekinthető.” /.../ „Ezúton szeretném biztosítani, hogy az Ön mandátumának prioritásai, ezek között is a totalitárius múlttal való szembenézés, a mi politikai csoportunk prioritásai is egyben” – írta a néppárti frakció újraválasztott elnöke.
Tőkés László egykori temesvári lelkészi, majd királyhágómelléki püspöki szolgálatához híven, alelnöki megbízatása végeztével levélben mondott köszönetet a szintén leköszönő Jerzy Buzek elnöknek, valamint az Elnökség többi tagjának, a bő másfél évig tartó kollegiális együttműködésért.
„Európai parlamenti tevékenységünk vonatkozásában Jézus tanítása jut eszembe, aki éles különbséget tesz »uralkodás« és »szolgálat« között. »Pogány« felfogás szerint a »fejedelmek« – a vezetők és elöljárók – »uralkodni« és »hatalmaskodni« akarnak az embereken. »De ne így legyen közöttetek, hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok« – tanítja a Mester, aki maga is »nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért«” (Mk. 10, 42–45) – írta levelében erdélyi képviselőnk - tájékoztat Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése