2009. június 30., kedd

A kolozsvári Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium felvételi felhívása a 2009-2010-es tanévre

Az Erdélyi Református Egyházkerület - Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium Kuratóriuma felvételt hirdet keresztyén diákok számára az APAFI MIHÁLY REFORMÁTUS EGYETEMI KOLLÉGIUMBA.
Kolozsváron a belvárosban, csendes környezetben lévő épületében, 80 diák nyerhet elhelyezést kényelmes apartmanszerűen kialakított két ill. három ágyas szobákban.
A kollégium a jó tanulmányi eredménnyel, egyetemi vagy főiskolai képzésben résztvevő hallgatók keresztyéni szellemiségű közismereti képzéséhez kíván hozzájárulni. A kollégiumi bentlakás követelmények és feladatok teljesítésével jár, melyek célja, hogy a hallgatók szervezett programok keretében hitbéli-, közismereti-, és nyelvtudásukat gyarapítsák.
Kollégiumi tagságra pályázhatnak:
- a felsőoktatási képzésben részesülő egyetemi vagy főiskolai keresztyén hallgatók, akik az elmúlt tanévben legalább 50 kreditet teljesítettek;
- a 2009-ben érettségizett és sikeres felvételit nyert elsőéves hallgatók;
- a sikeres magiszteri vagy doktori (phd) vizsgát tett hallgatók.
A felvételi jelentkezéshez szükséges egyéb információkat az érdeklődök a www.apafi.ro honlapon találnak.
A jelentkezés beérkezési határideje: 2009. július 22.
További információk a 0733-553.439-es telefonszámon, munkanapokon 09-15 óra között igényelhetők, vagy az apafi@reformatus.ro ill. apafikoll@gmail.com címen.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése